Magas minőségi követelményeket állítottuk munkánk középpontjába, melynek során az etikai szempontokra is kiemelt figyelmet szentelünk. A tudomásunkra jutott információkat, képanyagokat bizalmasan kezeljük. A képek referencia anyagként történő felhasználása csak is kizárólag az ügyfelünk beleegyezése mellett történhet. Munkatársaink számára ügyfeleink igényei maximális figyelembevétele magától értendő. Fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat magas minőségi szolgáltatás mellett.
A következő galériában találhatja munkánk eredményeit. A beavatkozás előtt és után készítünk fotókat, a hajbeültetés eredményességének céljából. A fotókat retusálatlan formában mutatjuk meg, mind a donor, mind a beültetett területen.
1135 Budapest Szegedi út 56.
Férfias típusú kopaszodás és női hajhullás
Rengeteg férfi és nő küzd a kopaszodás problémájával. Sokakat ez nagyon zavar, olyannyira, hogy nem tudnak teljes értékű életet élni. Bár az adatok eltérőek, valószínűleg mindkét nem tagjai között 40 százalék szembesül élete során a hajhullás problémájával. A hajhullás okaként mindkét nem esetében nagy számban okolható az öröklődés, az öregedés és a nemi hormonok. A férfiaknál a hormonális eredetű hajhullás (androgén alopecia) esetében a haj fokozatosan kezd ritkulni a homloktól a halántékok felé, valamint a fejtetőn. A nemi hormon alapú hajhullás következménye a jellegzetes M alakban kialakuló hajvonal a homlok mentén. A férfias jellegű hajhullás elsősorban a fej elülső és középső részét érinti, melyek a legérzékenyebbek a kopaszodásért felelős DHT (dihidro-tesztoszteron) hormonra. Ezeken a területeken a hajszálak elgyengülnek, növekedésük pedig megáll. A női nemi hormon alapú hajhullás jellemzően a menopauzával kezdődik, amikor csökken a szervezetben az ösztrogénszint és a hajtüszők összemennek. A női hajhullás megjelenési jegyeiben különbözik a férfiakétól: a nőknél a haj ugyan ritkul, de teljesen kopasz foltok nem alakulnak ki.
Az öröklésen, öregedésen és hormonokon kívül számos egyéb tényező is felsorolható a hajhullás okaként. Hajhullás kialakulhat például elégtelen táplálkozás következtében, vitamin és ásványi anyag hiányából, hirtelen fogyás vagy szélsőséges diéta esetén, de akár stressz hatására is.
Ma már sokféle megoldást kínálnak a hajhullás átmeneti enyhítésére, de általában a különféle hajritkulást megállító készítmények, gyógyszerek nem bizonyulnak hatékonynak. Ezért választják napjainkban egyre többen a végleges eredményt hozó hajbeültetést.
A hajbeültetés nem más, mint egy esztétikai beavatkozás, mely során a páciens saját hajának átültetésével fedik le, töltik meg a kopaszodó területet. Hajbeültetés alkalmazható öröklődő kopaszodás és nem öröklődő hajvesztés esetében is, például heges hajhiány esetén.
A hajbeültetés lehetősége azon alapul, hogy a hajvesztés során ritkán fordul elő a teljes hajállomány elvesztése. A kopaszodásért legtöbbször felelős DHT hormonnal szemben ugyanis a fej oldalsó és hátsó részét fedő hajzat ellenálló. A beavatkozás során ezekről a hajhullástól mentes helyekről nyerjük ki a kopaszodó területre átültetendő hajszálakat. A hajbeültetés tehát gyakorlati megvalósításban a saját haj átültetését jelenti.
Az átültetett hajszálak, a beavatkozást követően máris növekedésnek indulnak, azonban néhány hét után egy természetes folyamat részeként kihullnak. A bőrben maradó hajhagymák azonban gyorsan regenerálódnak és 3 hónap után indul be a hajnövekedés, amely már havi körülbelül 1 centiméteres hosszgyarapodást eredményez. A végső eredmény nagyjából 8-12 hónap után lesz látható.
Az átültetett hajszálakra a hajátültetést követően már nem hat a DHT hormon sem, mely korábban (a legtöbb páciens esetében) a kopaszodás okozója volt, így a hajbeültetés eredménye egy életen át kitart.
Klinikánkon a hajbeültetést a legújabb F.U.E. és S.H.E. technikákkal végezzük. A módszer lényege, hogy a hajszálakat a körülötte lévő szövetdarabkával együtt, egyenként nyerjük ki a fejbőrből és ezt követően ültetjük be a hajhiányos területekre.
Ezeket a hajszálakat és az őket körülvevő szövetet összefoglaló néven graftnak nevezzük.
A graftokat speciális eszközök használatával, egy vékony tű segítségével nyerjük ki a fejbőrből.
A régi elavult technikákkal ellentétben, ezek a tűk nagyon vékony átmérőjűek, és olyan kis lyukakat ejtenek a fejbőrön, melyek néhány nap alatt begyógyulnak, és a gyógyulási folyamatok után szabad szemmel nem láthatóak. A modern, vékonyabb tűk alkalmazásával semmiféle heg, vagy vágásnyom nem keletkezik a fejbőrön, hiszen a F.U.E. és S.H.E. módszerek használata során, szemben például a csíkkivételes technikával, nincs szükség szike használatára, nincs vágás, nincsenek varratok sem.
A F.U.T. technikát sajnos még manapság is sok klinikán alkalmazzák. A módszer legnagyobb hátránya, hogy egy nagy, szabad szemmel látható és nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem elrejthető heget hagy a donorterületen, vagyis a tarkón.
A F.U.E. és S.H.E. technikák előnye, hogy a beavatkozás során minimális vérzésre kell csak számítani, nem keletkeznek látható hegek a fejbőrön, a gyógyulási idő rendkívül gyorsnak mondható, mindössze 1, másfél hét szükséges, és az eljárásnak semmiféle nyoma nem látható. Klinikánkon a hajbeültetés minimális fájdalommal járó beavatkozás, néhány páciens beszámolója alapján szinte teljesen fájdalommentes. A beavatkozás során helyi érzéstelenítést alkalmazunk, és szükséges esetén a fellépő kellemetlen érzés, kisebb fájdalom enyhítésére fájdalomcsillapító gyógyszereket adunk.
A F.U.E. vagy S.H.E. módszerrel végzett hajbeültetés maximálisan természetes kinézetet garantál a megritkult, vagy már kopaszodó nők számára is. A tarkó tájékáról kinyert hajszálakat speciális eszközök segítségével telepítjük át a kezelendő felületre, ahol azok megőrzik a hajhullást okozó hormonok elleni rezisztenciájukat, így a sikeres hajátültetés eredményeként kialakuló esztétikusan sűrű frizurát már nem fenyegeti a hajhullás.
A hajszálak kinyerése és beültetése egyáltalán nem fájdalmas, a beavatkozás során nincs szükség minimális vágásra sem a fejbőrön, így természetesen hegek sem keletkeznek. A hajbeültetést szerencsére meg tudjuk oldani úgy is, hogy a hajbeültetés területén nem vágjuk le a hajat. A donor felületen viszont mindenképpen rövidre kell vágnunk, azonban a hosszabb haj miatt ez nem okoz problémát, hiszen a kinyerés helyére rá tudják hajtani a feljebb lévő tincseket. A hölgyek hosszabb hajának viszont van még egy jelentős előnye. A hajbeültetési módszereknél látható, hogy a F.U.E. hajbeültetési módszer esetében, szabad szemmel nehezen észrevehető pöttyök maradnak a kezelt fejbőrön, ami az egészen rövid hajat viselő ügyfeleinket aggasztotta, így inkább a valamivel költségesebb S.H.E. hajátültetést választották. A hölgyek hosszabb frizurája okán, számukra szinte minden esetben elegendő a természetes sűrűségű esztétikus frizurát szintén garantáló, viszont olcsóbb F.U.E. hajbeültetési módszer alkalmazása.
Hajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
B. Ádám - 4000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

Cz. József - 5000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Cz. József - 5000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Cz. József - 5000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Csenki Attila - 6500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

Cs. Károly - 5000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

Cs. Zoltán - 9000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Cs. Zoltán - 9000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Cs. Zoltán - 9000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
D. László - 8000+ hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

D. Réka - Női foltos hajhullás, 1500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

D. Tímea - 5500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

F. Attila - 6000+ hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

Győrfi Pál - 4000+ hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Győrfi Pál - 4000+ hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
F. János - 10500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

J. Gábor - 3500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

K. M. Péter - 4500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

K. Mihály - 4000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

K. László - 7500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

L. Tamás - 7000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

L. Zoltán - 9000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

M. Zsolt - 5500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

M. Erzsébet - 3500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

N. Ágoston - 2000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
N. Ágoston - 2000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
N. Ágoston - 2000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
P. Áron - 4000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

P. Péter - Műtéti bravúr, 5000 hajszál beültetése hegszövetbeHajbeültetés eredmény

Ritter Árpád - 3500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

S. Attila - 6000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

S. Balázs - 6000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

S. Miklós - 5000 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Sz. Gergely - 3500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

Sz. István - 4000+ hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

T. Krisztina - 5000+ hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
T. Krisztina - 5000+ hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény
Hajátültetés a HIMG Klinikán
Ú. Zsuzsanna - 3500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

V. Zsolt - 3500 hajszál beültetéseHajbeültetés eredmény

V. Zsolt - 3500 hajszál beültetéseAz esztétikai beavatkozások a világ minden pontján a költségesebb műtétek közé tartoznak. A hajbeültetés is esztétikai beavatkozás, ennek megfelelően a hajbeültetés ár sem kifejezetten alacsony. Azonban érdemes figyelembe venni azt, hogy Magyarországon a hajbeültetés ár, hajbeültetés árak jóval kedvezőbbek, mint a szomszédos országok klinikáin, melynek oka éppen az, hogy a szolgáltatás a belföldi páciensek számára is elérhető legyen. Továbbá, mindenképp figyelembeveendő, hogy hosszú távon sokkal több költséggel járnak azok a készítmények, melyek csak átmeneti megoldást nyújtanak a hajvesztésre, kopaszodásra. (Ezzel szemben a hajbeültetés eredménye egy életre szól.) Nem beszélve arról, hogy a különböző készítmények használata közben tovább nőhet a hajhiányos felület, így ha a későbbiek során kerülne sor hajbeültetésre, annak eredményessége az idő előrehaladtával és a kopaszodó terület növekedésével párhuzamosan csökken.
A hajbeültetés ár egyik jellemző meghatározója a rendelkezésre álló donorterület minősége és mennyisége, azaz, hogy hány hajszál kerülhet átültetésre a beavatkozás során. Minél több és jobb minőségű a donorterületről kinyerhető haj mennyisége, annál kedvezőbb lesz a hajbeültetés ára.
Meghatározó továbbá a hajbeültetéshez kiválasztott hajbeültetési módszer is. A különböző módszerek között legfőbb különbség, hogy milyen minőségben hagyják a donorterületet, azaz, hogy az adott módszerrel végrehajtott beavatkozás hagy-e maradandó nyomot maga után, és ha igen, az milyen mértékű.
Továbbá, nem csak a donorterület, hanem a kezelendő felület mérete is hatással van a hajbeültetési ár mértékére. Minél nagyobb a kopaszodó terület, annál több beültetendő hajszálra lesz szükség, ami a kezelés időtartamára és komplexitására is hatással van, így befolyásolván annak költségét. A hajbeültetés ár egyénenként eltérő, meghatározásához minden esetben egy személyes konzultáció szükséges, ahol megtörténik a hajállomány felmérése és a páciens igényeit figyelembe véve elkészül a hajátültetési terv. Klinikánkon állandó kedvezményekkel és fizetési könnyítésekkel várjuk leendő pácienseinket!
Manapság a modern módszereknek és a szakértelemnek köszönhetően rendkívül természetes eredményeket érhetünk el a hajbeültetéssel. Klinikánkon kizárólag szakképzett, sokéves tapasztalattal rendelkező orvosokkal dolgozunk. Ez már önmagában is garanciát jelent a természetes és sűrű, a haj eredeti állapotát leginkább megközelítő eredményre.
Módszereink és munkánk eredményességéről megbizonyosodhat pácienseinkről készített hajbeültetés előtt - után képeink megtekintésével. Minden hajbeültetés más és más, minden hajbeültetés eredménye egyedi, hiszen az átültetendő hajszálak mennyisége és minősége, továbbá a kopaszodó terület nagysága is ügyfeleink esetében eltérő. Sikerünk titka egyszerű: Minden ránk bízott munkát becsülettel végzünk el. Minden beavatkozás folyamán maximálisan figyelembe vesszük ügyfeleink igényeit. Kiemelten fontos számunkra, hogy ügyfeleink kényelmesen érezzék magukat nálunk és kiemelkedő minőségű szolgáltatásban részesüljenek. A hajbeültetés előtt és után készült képek mindegyike retusálatlan formában mutatja a donor- és a beültetett területet, így azok maximálisan hitelesek. Hajbeültetési eredményeink képeit ügyfeleink beleegyezése mellett adjuk közre. Amennyiben további kérdése lenne, forduljon hozzánk bizalommal!
1135 Budapest Szegedi út 56.
A HIMG hajbeültetés klinika Magyarország legnagyobb és legmodernebb hajtranszplantációs központja. A Klinika a legmodernebb előírásoknak megfelelően nemzetközi standardok figyelembe vétele mellett épült. Több mint 500 négyzetméteren 3 sebészeti kezelő és 1 nagy műtő várja a pácienseket. Így az intézmény az ország legnagyobb és legmodernebb hajtranszplantációs központjává vált. A modern épület és eszközpark lehetővé teszi, hogy a legszebb környezetben a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki a hozzánk látogató ügyfeleinket.
Kérjük, a kopaszodó területről több szögből készítsen fotókat az itt található módon.
Kérjük, töltse fel az elkészült fotókat, és írja meg, melyik területen szeretné elvégeztetni a beavatkozást.
Orvosaink, akik több ezer hajátültetést végeztek, alaposan megvizsgálják az elküldött képeket.
A lehető leghamarabb válaszolunk Önnek. A választ legfeljebb 72 órán belül kapja meg, de általában 1 munkanapon belül válaszolunk.
Várjon, most rengeteg időt és pénzt spórolhat...
Ha sűrű és természetes hajra vágyik...
kérjen most egy ingyenes hajbeültetési ajánlatot 2 perc alatt, és takarítson meg az extra sűrű S.H.E. hajbeültetésén akár 305.000 Forintot!
Copyright 2008 - 2024 HIMG Clinic