2013. április 4-én átadásra került az Év Terméke Díj, amit egészségügyi kategóriában a S.H.E. hajbeültetés és az ehhez használt eszközök nyertek el. Ez a díj szerte a világon rangos kitüntetés, amivel innovációs termékeket és szolgáltatásokat díjaznak a fogyasztók véleménye és szavazatai alapján. A fogyasztók 12 terméket díjazhattak, melyeknek a csomagolására rákerül „Az Év Terméke” logó, mely a kiváló termékminősítést jelöli.
Egészségügyi kategóriában első helyezettnek jelölték a fogyasztók a HIMG hajbeültetési klinika S.H.E. hajbeültetési módszerét. A díjjal együtt járó logó elnyerése kitüntetés minden cég számára, hiszen hitelességet mutat a vásárlók felé, akik ezáltal könnyebben választhatnak az egyes termékek vagy szolgáltatások között.
Fekete Zoltán szerint, aki az Év Terméke Díj zsűrijének elnöke, a jelenlegi gazdasági helyzetben még fontosabb lett, hogy egyes termékek vagy szolgáltatások elnyerjék a fogyasztók bizalmát, és azt meg is őrizzék. A gazdasági válságban egyszerűen nem működik a korábbi
– nyilatkozta Fekete Zoltán.márkavezetési
koncepció, a jó termék plusz minél több reklám
modell, így az egyoldalú, monológszerű márkakommunikáció sem. Ma már nem az a fontos, hogy mit mond magáról egy márka, hanem az, hogy mit mondanak róla az emberek. Ezért is tartom jó kezdeményezésnek az Év Terméke programot, melyben közvetlenül a fogyasztók mondanak véleményt az új és valóban innovatív termékekről.
Az egészségügyi kategória díját 2013-ban a HIMG hajbeültetési klinika nyerte el, az S.H.E. hajbeültetési módszer tökéletességével, illetve az eredményt lehetővé tevő S.H.E. hajtranszplantációs tűivel.
Köszönjük hajbeültetési klinikánkba vetett bizalmukat és szavazataikat, mi továbbra is mindent elkövetünk, hogy a 2013. év szolgáltatásának választott S.H.E. hajbeültetéssel minél több ritkuló hajú ember nyerhesse vissza dús frizuráját, illetve ezzel együtt az önbizalmát.
Kérjük, a kopaszodó területről több szögből készítsen fotókat az itt található módon.
Kérjük, töltse fel az elkészült fotókat, és írja meg, melyik területen szeretné elvégeztetni a beavatkozást.
Orvosaink, akik több ezer hajátültetést végeztek, alaposan megvizsgálják az elküldött képeket.
A lehető leghamarabb válaszolunk Önnek. A választ legfeljebb 72 órán belül kapja meg, de általában 1 munkanapon belül válaszolunk.
Várjon, most rengeteg időt és pénzt spórolhat...
Ha sűrű és természetes hajra vágyik...
kérjen most egy ingyenes hajbeültetési ajánlatot 2 perc alatt, és takarítson meg az extra sűrű S.H.E. hajbeültetésén akár 305.000 Forintot!
Copyright 2008 - 2024 HIMG Clinic