Klinikánk orvosai az Európában kapható legkisebb átmérőjű injekciós tűt használják az érzéstelenítéshez, a fájdalomcsillapítás pedig többlépéses, így a hajbeültetés alatt egyáltalán nem fog fájdalmat érezni, sőt már az érzéstelenítés is szinte fájdalommentes lesz.
Némely férfinél a hajhiányos rész lehet akár olyan kiterjedt is, hogy a korlátozott donorterület, és az ott található graftok mennyisége nem elegendő megfelelő sűrűségű hajállomány kialakításához a célterületen, azonban egy személyes konzultáció keretén belül tudunk erre megoldást javasolni.
Előfordulhat, hogy többször is. Ez függ attól, hogy a célterületre mennyi hajszál beültetése szükséges, és attól is, hogy a donorterületről mennyi hajszál nyerhető ki biztonságosan.
Klinikánkon a hajtranszplantáció alatt és után is hűvös helyen tud tartózkodni, így nyugodtan elvégeztetheti a beavatkozást tavasszal vagy akár nyáron is, teljesen biztonságos.
A hajbeültetés árak minden esetben személyre szabottak. Egy konzultáció alkalmával megközelítőleg már meg lehet állapítani az összeget, azonban a végleges árat csak a hajvizsgálat után tudjuk megmondani.
Három fő szempont van, melyek leginkább meghatározzák a végső összeget: a beültetett hajszálak száma, a hajtranszplantációs módszer, valamint az, hogy milyen a meglévő hajállomány mennyisége és minősége.
A HIMG klinikán igyekszünk a lehető legkedvezőbb ár-érték arányt kínálni Önnek, ami azt jelenti, hogy a minőségi szolgáltatások mellett olyan árakat igyekeztünk kialakítani, amelyek szinte mindenki számára elérhetőek.
A hajbeültetés előtt megállapított ár a teljes fizetendő összeg. Nincsenek rejtett költségek és más utólagos díjak. Ön annyit fizet, amennyi az árajánlatban fel lesz tüntetve.
A beavatkozás során kollégáink olyan speciális, egyszer használatos eszközöket használnak, melyeknek rendkívül magas költségei vannak, így ennek is betudható, hogy a hajtranszplantációs árak nem alacsonyak,
Klinikánk kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a hajbeültetés terén. Hajbeültetési orvosaink a legtöbb hajbeültetést elvégzett specialisták közé tartoznak Közép-Európában, 20+ év kombinált tapasztalattal bírnak. Több mint ötmillió hajszálat/graftot ültettek be a megfelelő irányban, szögben, mélységben és sűrűségben.
Az életkort tekintve 18 és 70 éves kor között ajánlott elvégeztetni a beavatkozást, azonban 22 és 32 éves kor között még zajlik a hajvesztés folyamata, ekkor még nem lehet megítélni, hogy a későbbiekben hogy fog alakulni a kopaszodás, így legfeljebb minimális beavatkozást célszerű csak ejteni ebben a korban.
Gondolnunk kell arra, hogy ha már fiatalon rászánjuk magunkat a hajbeültetésre, elképzelhető, hogy leszünk ennél kopaszabbak is. Nem garantált, de a jövőt sajnos mi se tudjuk megmondani.
Bár időigényes a feladat, ősz hajszálak átültetése is megoldható. Ügyelni kell rá, hogy a színeket véletlenszerűen válasszuk, vegyesen ültessük, hogy a végeredmény minél természetesebb legyen.
Sokáig tartana felsorolni az összes létező betegséget, melyek megléte esetén a beavatkozást nem tudjuk elvégezni, ezért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba, kérjen konzultációs időpontot, hogy szakorvosainkkal meg tudják beszélni, az Ön egészségi állapota alkalmassá teszi-e hajbeültetésre.
Ekkor a beavatkozás kicsit komplikáltabb, mivel az orvosnak valamivel nehezebb dolga van. Ugyanakkor a donorterületen mindenképp rövidre kell vágnunk a hajat kb. 50-90 négyzetcentiméteren - innen nyerjük majd ki a graftokat, de ez hosszú hajú pácienseknél nem okoz gondot, hiszen ezt a területet el tudják fedni a fentebb lévő hosszú tincsekkel.
Természetesen. Foglalunk Önnek szobát a klinikához közeli hotelban. Azonban ha Ön inkább a belvárosban szeretne éjszakázni, annak semmi akadálya, ugyanis csupán 2.5 km-re vagyunk a központtól.
Családtagot hozhat magával, klinikánkon a váróban vagy a pihenő szobában tartózkodhat, de akár elmehet egy étterembe vagy városnézésre is. Családtagja sajnos nem tud Önnel tartani a beavatkozó helyiségbe.
Már a beavatkozás másnapján haza is utazhat. A klinikánk által kifejlesztett díjnyertes S.H.E. hajbeültetési módszer, ami 2013-ban elnyerte az Év Terméke díjat, minimálisan invazív, rendkívül gyorsan gyógyul, így nem indokolt a néhány nap letelte utáni kontroll.
Maguk a fogyasztók és vásárlók választják ki a nyerteseket egy több mint 2000 fős felmérés keretében. 2013-ban az egészségügyi kategória díját a HIMG klinika nyerte az S.H.E. hajbeültetési módszerrel, és annak hajtranszplantációs tűivel.
Az esetek nagy részében a kopaszodó férfiak haja a fej oldalsó és hátsó részén megmarad. Ez azért van így, mert az itt lévő hajszálak rezisztensek a kopaszodásért felelős DHT hormonnal szemben. Ezt a területet hívjuk donorterületnek.
Az S.H.E. hajbeültetési módszer esetében nagyon gyors a gyógyulás, mivel a módszer tűi által ejtett bemetszés rendkívül kicsi. Általában 3 – 7 nap szükséges ahhoz, hogy teljesen begyógyuljon a fejbőr.
A donorterületen, ahonnan kiszedtük a graftokat, kevesebb lesz a haj, de az S.H.E. módszernek és vékony tűinek köszönhetően nem okozunk akkora ritkulást, mint más egyéb módszerek. Sőt, a hajbeültetés után nem maradnak hegek vagy fehér pöttyök sem.
Klinikánkon nem az idő és a gyorsaság az elsődleges, hanem az, hogy a graftokat óvatosan és épségben emeljük ki, valamint az, hogy a beavatkozás a lehető legkellemesebben legyen. Így az egy nap alatt átültethető graftok mennyisége kb. 1500-2000
Klinikánkon nem kell az egész fejen teljesen kopaszra, rövidre vágni a haját, viszont azokon a területeken, ahol dolgozunk, ott általában szükséges.
A donorterületet minden esetben rövidre kell vágni. Ez a terület a két fül között elhelyezkedő hátsó és oldalsó hajas rész.
Ha nagyon indokolt pl. hölgyek és 15 cm-nél hosszabb hajú páciensek esetén, akkor előfordulhat, hogy nem szükséges levágni a célterületen a hajat, amennyiben csak kis mennyiséget ültetünk, ugyanis 600-1000 graftig tudunk hosszú haj közé is ültetni.
Ezen a területen sajnos a hajritkulás is jóval szembe tűnőbb, mivel itt a hajszálak növekedési iránya más és más. Azonban természetesen a forgó területére is lehetséges hajat ültetni. Ezek a hajszálak is a hátsó donorterületről származnak.
A forgó területén lévő hajszálak növekedési ideje megegyezik a fej többi részén található hajszálak növekedési idejével, így ugyanúgy 6 hónaptól kezdődően látható a hajbeültetés eredménye, viszont pár hónappal többet kell várni, hogy elérjük a végleges állapotot.
Az FUE az egyik modern hajbeültetési eljárás, mely során egy kb. 0,9-1,1 milliméter vékony kör tű segítségével körbe vágják a hajszálakat, és egy ugyanekkora lyukat ejtve a fejbőrön beültetik őket a hajhiányos területekre
Igen, arra kérjük, hogy a hajbeültetése előtt mindenképp fogyasszon el valamit. Ez azért szükséges, hogy az eljárás alatt a vércukra ne essen le, és hogy az érzéstelenítő is megfelelően fel tudjon szívódni.
Kérjük, hogy a beavatkozás előtt már ne fogyasszon teát, kávét, energiaitalt vagy egyéb koffein tartalmú italt, mivel ezek vízhajtó hatásúak, valamint a vérnyomását is megemelik, ami a beavatkozás alatt nem lenne szerencsés.
Lehetőleg gombos vagy cipzáras felsőben érkezzen, amit a beavatkozás követően úgy tud majd levenni magáról, hogy a fejét nem dörzsöli végig vele, ugyanis ekkor még vigyázni kell a beültetett hajszálak épségére.
Táplálkozzon egészségesen, lehetőleg kerülje a túl fűszeres, csípős és sós ételeket. Ne igyon sok kávét, energiaitalt, ne fogyasszon tudatmódosító szereket. A beavatkozás előtt három nappal már ne igyon alkohol se.
Általában a reggeli óráktól egészen kora délutánig tartanak a hajbeültetések.
Azért, hogy orvosaink valamint asszisztenseink is meg tudjanak pihenni, 2 óránként szünetet tartunk, de legalább 3 szünet be lesz iktatva a beavatkozás során, egy délelőtti, egy ebéd- valamint egy délutáni szünet is.
Nem javasolt a dohányzás a beavatkozás napján, sőt már a megelőző napokban is érdemes a minimálisra redukálni a cigarettát, ugyanis a nikotin szűkíti az ereket, így a fejbőr vérellátása csökken. Továbbá a vér oxigénszállító képessége is romlik
A hajbeültetés után antibiotikumot kell szednie 5 napig, valamint fájdalomcsillapítót, ha szükségét érzi. A donorterület általában gyorsabban regenerálódik, mint a beültetett terület, de érzékenyebb is annál.
1 hétig ne dohányozzon, ne fogyasszon alkohol, sem kávét, fekete teát, szénsavas italokat, és lehetőleg ne egyen túl csípős, fűszeres ételeket. Kerülje a hirtelen mozdulatokat, a hajlongásokat, valamint a párás zuhanyt. Ne tegyen a fejére napszemüveget. A következő 1 hétben még ne végezzen kimerítő fizikai tevékenységeket, ne sportoljon aktívan és fodrászhoz se menjen.
Nem, sajnos tilos megvakarni a beültetett területet. Valószínűleg viszketni fog, de nem szabad vakargatni.
Azonnal a hajbeültetés után nem javasolt sehová menni, inkább tartózkodjon otthon minimum 72 órát.
A hajfestéssel minimum 2 hetet várni kell. Ha valami természetes színnel szeretné befesteni a haját, akkor a 2 hét letelte után ez már lehetséges. A hajfestés előtt mindenképp érdeklődjön fodrászánál, hogy milyen hajfestékekkel rendelkezik
Ugyan 1 hét után már elmehet fodrászához, ha van valami, amit szeretne igazítani a haján, de mivel a hajbeültetés előtt rövidre lett vágva a haja, igazán nem lesz mit vágni belőle. Azt javasoljuk, hogy akkor menjen először fodrászhoz, amikor aktuális lesz, de ne hamarabb, mint 7-10 nap.
A szoláriumozással érdemes várni minimum 2 hetet. Természetesen az teljesen individuális, hogy ki hány percet tölt a szoláriumban, de a bent töltött idő alatt igyekezzen valami kendőt tenni a fejtetőre, hogy ne égjen meg a bőre.
Szellős, könnyű sapkát már a beavatkozás után 7 nappal is tehet fel, de csak rövid időre, pl. amíg kimegy az autójához, vagy amíg bemegy a boltba, benzinkútra. Igyekezzen úgy feltenni a sapkát, hogy annak pereme ne érintse a beültetett területet.
2 hétig kerülnie kell az olyan sportokat, ami nagy aktivitást igényel, megerőltetné magát benne és nagyon leizzadna.
Az edzőteremmel és a tornával várnia kell 2 hetet. Fontos, hogy eleinte se a legmegerőltetőbb gyakorlatokkal kezdjen, hanem felvezető tornákat végezzen, ami nem okoz nagy testi erőfeszítést.
Ezekkel a tevékenységekkel 2 hetet kell várni. 7 nap elteltével ugyan már be van gyógyulva a donor- és a beültetett terület is.
Mindenképp javasolt szabadságot kivennie a beavatkozás után. Kivételt képeznek ez alól azok a foglalkozások, amelyek home office jelleggel végezhetőek, és nem kell munkavégzés során emberek közé mennie.
Ha home office munkát végez, a munkája nem megerőltető, nem kell emberek közé mennie, és tiszta környezetben, egyedül dolgozik akkor már másnap is dolgozhat, sőt ha szükséges, akkor a hajbeültetés után akár már egy órával is munkába állhat.
Általánosságban elmondható, hogy az erős UV sugárzástól és napfénytől óvni kell a fejbőrt, 20 percnél tovább nem szabad a szabadban tartózkodni erős a napfény esetén. Az első 1 hétben kerülje a mindenféle extrémitást, amibe a napsütés is beletartozik.
Igen, orvosaink ki tudnak állítani Önnek egy igazolást arról, hogy hajbeültetésen esett át klinikánkon, és mennyi távolmaradás javasolt a munkájától, de azt fontos megjegyezni, hogy Ön nem beteg, a távolmaradás nem betegállományt jelent, és ennek részleteit meg kell beszélnie munkaadójával.
A 8-12. napon a hajszálak fokozatosan beépültek a szervezetbe, ekkor már nem fognak kihullani, végbement a fő gyógyulási szakasz.
Amennyiben klinikánk díjnyertes S.H.E. hajbeültetési módszerét választja, hosszú távon a kinőtt haját leszámítva semmilyen maradandó nyom, sem fehér pöttyök, sem hegek nem lesznek láthatóak fejbőrén
4-5-6 hónap elteltével a beültetett hajszálak napról napra szépen lassan növekedésnek indulnak. Hónapról hónapra egyre hosszabb és dúsabb lesz a haja, a végleges eredményre körülbelül 10-12 hónapot kell várni.
Természetesen. Az átültetett haj - azon kívül, hogy ellenáll a kopaszodásért felelős DHT hormon hatásának - semmiben sem különbözik az onnan kihullott hajszálaktól. Mivel minden hajbeültetés során az ügyfél saját hajszálait használjuk, így az mind színben, mind formában meg fog egyezni a meglévő hajjal.
A beültetett hajszálakat a fej hátsó részéről, az ún. donorterületről ültetjük át a hajhiányos területekre. Az itt lévő hajszálak ugyanis ellenállnak a kopaszodásért felelős DHT hormon hatásának, így a beültetett területen - az itt korábban lévő hajszálakkal ellentétben - sem fognak kihullani.
Kötelező kontroll nincs a hajbeültetés utáni hetekben, azonban ha Önnek bármi problémája van a hajbeültetéssel kapcsolatban, vagy csak szeretné megmutatni a fejét kollégáinknak, akkor állunk rendelkezésére.
1135 Budapest Szegedi út 56.
A HIMG hajbeültetés klinika Magyarország legnagyobb és legmodernebb hajtranszplantációs központja. A Klinika a legmodernebb előírásoknak megfelelően nemzetközi standardok figyelembe vétele mellett épült. Több mint 500 négyzetméteren 3 sebészeti kezelő és 1 nagy műtő várja a pácienseket. Így az intézmény az ország legnagyobb és legmodernebb hajtranszplantációs központjává vált. A modern épület és eszközpark lehetővé teszi, hogy a legszebb környezetben a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki a hozzánk látogató ügyfeleinket.
Kérjük, a kopaszodó területről több szögből készítsen fotókat az itt található módon.
Kérjük, töltse fel az elkészült fotókat, és írja meg, melyik területen szeretné elvégeztetni a beavatkozást.
Orvosaink, akik több ezer hajátültetést végeztek, alaposan megvizsgálják az elküldött képeket.
A lehető leghamarabb válaszolunk Önnek. A választ legfeljebb 72 órán belül kapja meg, de általában 1 munkanapon belül válaszolunk.
Copyright 2008 - 2026 HIMG Clinic